Főooldal
A 9-12. évfolyam digitális munka rendje 2020. november 11-től

A 9-12. évfolyam digitális munka rendje 2020. november 11-től

Kedves Diákjaink!

A világjárvány második hulláma miatt elrendelt digitális tanrend idei szabályai a tavaszi tapasztalataink alapján nagyobb segítséget fognak jelenteni nektek és nekünk tanároknak is.

Alapvetés diákjainknak: a digitális tanrend nem „szabadság”, „pihenés”. Szüleitek értetek fáradozva dolgoznak, akár veszélybe is kerülnek, orvosok, egészségügyi dolgozók nehéz körülmények között folyamatosan szolgálják a betegek gyógyulását. Kivételezett a helyzetetek: otthonról, biztonságban tanulhattok. Így gondoljatok minden digitális órán eltöltött percre, így készítsétek a feladataitokat. Ne éljetek vissza ezzel, becsüljétek meg a lehetőséget. A 2020.11.11. naptól 30 napra az alábbi szabályokat kell betartani.

A digitális munkavégzés szabályai:

1.      Az iskolai teendőkkel kapcsolatos kommunikációt minden csatornán 7 óra 30 perc és 16 óra 30 perc között bonyolítsuk. (Egyéb esetekben használjuk az időzítés üzemmódot.)

2.      A tavaszi félévhez hasonló módon az órarend szerint fogunk tanítani. Minden órarendi óra megtartásra kerül.

3.      Az órarend szerint megtartott foglalkozás lehet élő digitális óra („kontakt óra”) és Classroom óra.

4.      A kontakt órák minimum az órák 60%-át adják.

5.      A kiadott feladatok beküldésének és a számonkérések határidejét mindenkinek pontosan be kell tartani! Ha a kért feladatokat nem oldja meg/nem küldi be a gyermek, akkor adható rá elégtelen osztályzat is, mert ez nem házi feladat, hanem az órai munka része.

6.      Ügyeljünk a szerzői jogokra! A tanároknak, diákoknak egyaránt tilos az egymástól kapott anyagok közlése, engedély nélküli megosztása harmadik személlyel.

7.      A tavasszal jól bevált felületeket használjuk: a Discord, Google Classroom, G-meet, Skype lehetőségeit használjuk!

8.      Mindenkinek felhívom a figyelmét, hogy az iskola honlapján, illetve a megadott e-mail címén rendszeresen kövesse az üzeneteket!

9.      Ha a tanuló a kontakt órán betegség vagy technikai problémák miatt nem tud részt venni, a szülő előre jelezze az osztályfőnöknek. A hiányzásokat a naplóban könyvelni kell, a digitális rendszer hibáira való hivatkozás csak akkor fogadható el, ha szülő előre jelzi (pl. javítás, áramszünet). Ha óra közben merül fel nehézség, akkor a diáknak e-mailben (mobilnet)/sms-ben az adott időpontban kell jelezni. Utólagos jelzés esetén csak vezetőségi engedéllyel lehet elfogadni a hiányzás indoklását.

10.  Ha egy tanuló többször marad jelzés nélkül távol a kontakt órákról, vagy a feladatokat nem küldi határidőre vissza, akkor az osztály nevelőtestülete dönthet úgy, hogy a tanulónak az adott szaktárgyból osztályozó vizsgát kell tennie.

11.  A tanárok a 30 napos időszakban legalább egy darab naplóba beírt jegyet kötelesek adni.

12.   A tanárok kötelesek az adott órát időben elkezdeni és időben befejezni! A diákok jelezzék a tanáruknak, ha az órát tartó kolléga nem fejezi be időben az órát. Technikai probléma esetén a diákokat értesíteni kell.            13.  A tanárok nem terhelhetik túl a diákokat: biztosítani kell a feldolgozható  mennyiségű tananyag továbbítását, a határidők betarthatóságát, a számonkérés előre történő jelzését. A diákok képviselői az intézmény vezetése felé e-mailben jelezzék ([email protected]), ha ezzel kapcsolatban nehézségek merülnek fel.
          +1 Imádkozzunk a világ gyógyulásáért! Ora pro mundi sanitatem!